Tanulmány feltárja, miért nem működnek még a szigorú fényszennyezési szabályozások sem
Elméletben a fényszennyezés kezelése nem tűnik nehéznek. A szén-dioxid-kibocsátással vagy az ipari hulladékkal ellentétben az elektromos lámpák szabályozhatók és állíthatók, így a városok és a vállalkozások tetszés szerint szabályozhatják a fényerejüket. Mégis, annak ellenére, hogy elsöprő bizonyítékok támasztják alá, hogy a túlzott világítás káros az emberi egészségre, a vadvilágra és még az országos villamosenergia-hálózatra is, a hatékony szabályozás továbbra is széttagolt, következetlen és sok esetben hiányzik.
Egy nemrégiben készült „Fényszennyezés-szabályozás: A Comparative Analysis of Regulations in Civil and Common Law Jurisdictions” (Fényszennyezés-szabályozás: A Comparative Analysis of Regulations in Civil and Common Law Jurisdictions) című tanulmány éles ellentmondást tár fel abban, ahogyan a világ városai kezelik a fényszennyezést. Sanghaj és Szöul például szigorú korlátozásokat vezetett be a LED-es hirdetőtáblák fényerejére, használati idejére és színspektrumára vonatkozóan. London és New York azonban az évekkel ezelőtt elfogadott, a káros környezeti hatásokat tiltó törvényekre támaszkodik, amelyek a bizonyítás terhét azokra az emberekre hárítják, akik a túlzott elektromos fénytől szenvednek.
A vita középpontjában egy paradoxon áll: Még a legradikálisabb fényszennyezési intézkedések sem oldhatják meg a problémát. Miután Szöul 2010-ben elfogadta a fényszennyezésről szóló törvényét, a panaszok száma drámaian csökkent, majd néhány évvel később ismét emelkedni kezdett.
Közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy azok a vállalkozások, amelyeknek kötelező elsötétíteniük az üzleteik kirakatát, gyakran új módszereket találnak a korlátozások megkerülésére. És bár Sanghaj, amelyet gyakran a fényszennyezés szabályozásának élharcosának tekintenek, egyes területeken szigorú 5 luxos határértékkel rendelkezik, a kutatások azt mutatják, hogy még ez a „szabályozott” fényszint is jelentősen magasabb, mint az alvási ciklusok és az éjszakai ökoszisztémák biológiai optimuma.
Aggasztó módon a világítástechnikai szabályozás, ha létezik egyáltalán, gyakran elmarad a tudományos fejlődéstől. Sok szabályozás a fényerőt használja elsődleges szabályozási mérőszámként, de a kutatások azt mutatják, hogy a spektrum ugyanolyan fontos, ha nem kritikusabb. Sanghajban például a digitális hirdetőtáblákon a kék fény a zöld LED-ek megengedett fényerejének 17%-ára korlátozódik, mivel súlyosan megzavarja az emberek és állatok cirkadián ritmusát. A legtöbb városban azonban a spektrumszabályozás nem is része a szabályozásnak.
A politika hatékonysága – vagy annak hiánya
A tanulmány kiemeli a jogi keretrendszer hatását a fényszennyezésre vonatkozó szabályozások végrehajthatóságára is. A polgári jogi joghatóságok, mint például Sanghaj és Szöul, általában célzott, indikátorokon alapuló jogszabályokat vezetnek be, amelyek lehetővé teszik a szabályozó hatóságok számára, hogy egyértelmű korlátokat határozzanak meg a kültéri lámpák fényerejére, használati idejére és akár karbantartási ütemtervére vonatkozóan is.
Ezzel szemben a common law joghatóságok általában rugalmasabb, de gyengébb „kiegészítő” szabályozásokra támaszkodnak, amelyek a tágabb környezetvédelmi vagy ártalmakra vonatkozó törvényekhez kapcsolódnak. Ennek eredményeként Londonban az elektromos lámpákat jogilag „zavaró tényezőnek”, nem pedig szennyező anyagnak tekintik, ami a végrehajtást többnyire passzívvá teszi. A szabályozó hatóságok csak akkor avatkoznak be, ha valaki bizonyítani tudja, hogy a túlzott világítás egyértelmű kárt okoz, például alvászavarokat és ingatlanérték-csökkenést.
Még ha léteznek is vonatkozó törvények, azok gyakran tartalmaznak kiskapukat, amelyek lehetővé teszik a LED-es magasvilágítások „kiskapuzását”. A máltai Valletta városában van az egyik legszigorúbb világítási színhőmérséklet-szabályozási szabályozás Európában, amely a kültéri világítást 3000 K-re korlátozza a kék fény hatásának csökkentése érdekében. A törvény azonban mentesíti a reklámokat és a kormányzati épületeket, amelyek a túlzott éjszakai világítás két leggyakoribb forrása. Hasonlóképpen, New York fényszennyezési rendelete csak az állami tulajdonú ingatlanokra vonatkozik, így a magánfejlesztők szabadon telepíthetnek nagy intenzitású LED-es kültéri világítást kevés felügyelet mellett.
Kijózanító adatok
Az égbolt fényének és az alvászavaroknak a megszokott témáján túl a tanulmány pontosabb és riasztóbb adatokat tár fel a szabályozatlan elektromos lámpák valós hatásairól:
Globálisan az elektromossággal megvilágított terület évi 2,2%-kal bővül. A műholdadatok azt mutatják, hogy a globális fénykibocsátás 49%-kal nőtt 1992 és 2017 között. Ez a szám nem tartalmazza a kék fényben gazdag LED-világítást, amelyet műholdakkal nehéz észlelni, és amely a becslések szerint 270%-kal növelte a globális sugárzást.
Hongkongban az éjszakai égbolt ma több mint 1200-szor fényesebb a természetes szintnél, ami messze meghaladja a Nemzetközi Csillagászati Unió által meghatározott szabványokat.
Egy osztrák tanulmány összefüggésbe hozta a fényszennyezést a hosszabb vajúdással és a koraszülések számának növekedésével, ami arra utal, hogy a probléma túlmutat az alvászavarokon, és a mögöttes biológiai folyamatokon is megmutatkozik.
Sanghaj legszennyezettebb területein a lakóépületek ablakainak megvilágítása nem lehet nulla luxnál magasabb, ami azt jelenti, hogy semmilyen elektromos lámpa nem világíthat be a helyiségbe. Még ezeken a területeken is a környezeti fényszint gyakran százszor magasabb, mint a természetes fényszint.
A tanulmány egy figyelemre méltó pontot is felvet a szabályozással szembeni gazdasági és kulturális ellenállással kapcsolatban. A magasabb GDP-vel és népsűrűséggel rendelkező területeken általában súlyosabbak a fényszennyezési problémák, és ez nem csak a városi fejlődésnek tudható be. A mélyebb társadalmi felfogás is szerepet játszik, amely a fényerőt a gazdasági tevékenységhez, a biztonsághoz és a város hírnevéhez köti. Ez magyarázhatja, hogy miért a legszigorúbb szabályozásokkal rendelkező városok némelyike egyben a legsúlyosabb fényszennyezési szabálysértéseket is kiszabja.
Merre tovább innen?
Bár a tanulmány nem kínál egyetlen megoldást a fényszennyezésre, azonosít néhány kulcsfontosságú problémát, amelyekkel foglalkozni kell.
Először is, a legtöbb városban még mindig nincsenek egyértelmű jogi meghatározások a szükséges és a túlzott világításra. Míg Sanghaj és Szöul némi előrelépést tett a szigorú határértékek meghatározásában, a legtöbb más joghatóság továbbra is reaktív – a panaszok kezelése helyett proaktívan dolgoznak ki városi világítási politikákat.
Másodszor, a szabályozók rossz mérőszámokat mérnek. Sok törvény a fényerő csökkentésére összpontosít, de nem foglalkozik olyan kérdésekkel, mint a spektrális összetétel, az időbeli szabályozás és a kumulatív expozíció. A jövőbeli szabályozásoknak a spektrális szabályozást kellene előtérbe helyezniük, korlátozva a kékben gazdag világítást a melegebb, kevésbé biológiailag káros tónusok javára.
Végül, a végrehajtás továbbra is a legnagyobb kihívás. Nincs értelme szabályozásoknak, ha a vállalkozások és az önkormányzatok könnyen figyelmen kívül hagyhatják azokat. Még Szöulban is, ahol a szabályozás szigorú, az a tény, hogy a fényszennyezéssel kapcsolatos panaszok jelentősen megnőttek néhány évvel a törvény elfogadása után, arra utal, hogy a végrehajtás rendkívül kiszámíthatatlan.
Végső soron a fényszennyezés elleni küzdelem nem csak a lumen vagy a lux szintekről szól, hanem arról is, hogy a modern városok képesek-e újragondolni világítási megközelítésüket, hogy egyensúlyt teremtsenek a világítás szükségessége és a felelősség között. Jelenleg a legtöbb hely még mindig rossz úton halad.
